Sziklay Pap Ferenc

Sziklay Pap Ferenc

Alapító tagja az együttesnek. A kóruszene szeretetét az iskoláiból, elsősorban A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolából hozta magával. Jelenlegi zenei tudását és jártasságát saját bevallása szerint is egyértelműen a Discantus Énekegyüttesben való részvételnek köszönheti. A komolyzene mellett időről időre könnyűzenei formációkban is felbukkan, ahol a basszusgitár poszton is minduntalan kamatoztatja a kórusok világában szerzett tapasztalatait. Közgazdász végzettsége nagyban segíti, hogy az együttes szervezőjeként is sikerrel helyt álljon énekesi feladatai mellett. 2010 szeptemberétől boldog édesapa.

Hallgatnivaló