Rólunk

Rólunk

Az együttes 1996 őszén alakult Budapesten, művészeti vezetője lassan tíz éve Mészáros Péter. A Discantus Énekegyüttes profilja leginkább a későreneszánsz és korabarokk egyházzene. Az együttes természetesen foglalkozik a korszakok világi zenéivel is, valamint a létszámból és az énekesek képességeiből adódóan a huszadik századi és kortárs zene előadásával is. Tagjai közül sokan zeneművészeti, magánének tanulmányokat folytattak, megalapozva az együttes szakmai színvonalát.

A Discantus előre menetelét jól jelzik a kórusversenyeken aratott sikerek, amelyek 2001-ben kezdődtek. Az együttes nemzetközi kapcsolatai is alakultak a kórusversenyeken való részvételnek köszönhetően. Ezzel párhuzamosan kiadásra került a Discantus első lemeze „Lux De Lumine" címmel, amely válogatás Palestrina és Thomas Tallis egyházi műveiből. A későbbi kórusversenyeken való sikereknek is köszönhetően két hosszabb nemzetközi turnén vett részt az együttes 2010 nyarán.

A hazai kóruséletben önálló koncertekkel és meghívásoknak eleget téve egyaránt részt vesz a Discantus. Az elmúlt években részt vett az együttes kórusként a teljes liturgikus (és naptári) évet felölelő Bach-kantáta sorozatban, többször vállalta Purcell: Dido és Aeneas operájának kórus szólamait. Az énekegyüttes több éven át részt vett a Habsburg császári udvar reneszánsz egyházzenéjét bemutató Choralis Constantinus 500 című sorozatban.

A Discantus saját szervezésű koncertjei közül kiemelkedik Thomas Tallis születésének ötszázadik évfordulója alkalmából 2005-ben megrendezett nyolc alkalomból álló koncertsorozat. Ennek keretében az Arpa d'Or Énekegyüttessel közösen a szerző valamennyi egyházi darabja megszólalt, többek között a nyolckórusos, negyvenszólamú Spem In Alium kezdetű motetta is. A Discantus második albumának zenei anyagát is ezen alkalmak során rögzítettük.

Az énekegyüttes másik, három koncertből sorozata Missa címmel zajlott 2006 és 2007 során, amely sorozatban egy-egy nemzet nagyobb reneszánsz szerzőjének misekompozíciója hangzott el, kiegészítve a kevésbé ismert kortárs szerzők darabjaival. Már ekkor elhangzott a spanyol Victoria 1603-as Officium Defunctoruma, azaz halotti szertatása, amelyet 2010-ben lemezre is vett a Discantus.

Letöltés

A letöltés menüpont alatt elérhető az együttes életrajza, néhány fotó nagy felbontásban, illetve egyes előadott darabok hangzóanyagként.

Hallgatnivaló