Barca di Venezia per Padova

Barca di Venezia per Padova

Program

Adriano Banchieri (1567-1634):
Barca di Venezia per Padova

  • Introduttione
    01.L'Umor Svegliato
  • 02.Strepito di pescatori
  • Partenza
    03.Parone di barca e Ninetta
  • 04.Barcarulo à Passagieri
  • 05.Libraio Fiorentino
  • 06.Maestro di Musica Luchese
  • 07.Concerto di cinque cantori
  • 08.Venetiano e Thedesco
  • Madrigale
    09.Madrigale affettuoso
  • 10.Madrigale capriccioso
  • 11.Mattinata in dialogo
  • 12.Dialogo
  • Aplauso
    13.Mercante Bresciano et Hebrei
  • Madrigale
    14.Stile del Marenzio Romano
  • 15.Madrigale à imitazione del Spano Napolitano
  • 16.Prima Ottava all'improvviso nel Liuto
  • 17.Seconda Ottava all'improvviso nel Liuto
  • 18.Aria à imitazione del Radesca alla Piamontese ne Liuto
  • 19.Barcaruoli Procaccio e Tutti al fine
  • 20.Soldato Svaligiato

Szövegkönyv

Letöltés

Kommentár

Adriano Banchieri

1567-ben született Bolognában és ott is hal meg 1634-ben. Orgonisták tanítványa, 1587-től szerzetes, majd pedig 1596-tól kezdve a környék templomaiban orgonista, 1613-ban kinevezik professzorrá, majd 1620-ban apátnak választják. Fontos szerepet tölt be Bologna zenei életében. 1614-ben megalakítja az Accademia de’Floridit, majd vezetője lesz e társaság utódjának, az Accademia de’Filomusicinek és a még későbbi Accademia Filarmonicának is. Akadémikusként az „Il Dissonante” néven emlegették, míg ő maga mindig „Adriano di Bologna”-ként írta alá írásait. Zeneteoretikusi munkája jelentős, 50 körül van a traktátusainak száma, melyek arról tanúskodnak, hogy mindennapi kapcsolatban állt a korszak többi, vezető és újító szerzőivel és teoretikusaival. Az írások elméleti és praktikus, azaz zeneszerzési kérdéseket is taglalnak. A vele egykorú Monteverdivel jó kapcsolatot ápol, őt már pályája kezdetén nagyra tartja, és kiáll mellette az Artusival történő vita alkalmával.

Banchieri mint zeneszerző a reneszánsz és a barokk határán sok tekintetben a különböző kompozíciós vívmányok előfutárának tekinthető: az 1595-ös Concerti Ecclesiastici-ben elsőként alkalmazza a kétkórusosságnál a koncertáló elvet. Közread egy orgonaszólamot az első kórus számára, mely egyrészt formájában a legrégebbi példa az úgynevezett „spartiturára” (ütemvonalakkal ellátott, nyomtatott kotta), másrészt az első próbálkozás a basso continuo technikára. Banchieri alkotja meg a legmélyebb szólamot mindig játszó „basso seguente” fogalmát, és már 1605-ben használja a számokat az akkordok jelzésére. Egyike az elsőknek, akik dinamikai bejegyzést írnak a kottába (1601 – lásd a Pazzia senile előszavát). A modern karmesteri vezénylés (bottal), az ütemvonal, a súlyos és súlytalan ütemrészek szisztematikus váltakozása is visszavezethető az egyik elméleti írására (1614 – Cartella Musicale).

Kísérletező zeneszerző, a tisztán instrumentális műfajokban is alkot, komponál önálló orgonára, ahol regisztrációt is előír. A szonátái már nem feltétlen vokális művek átiratai, hanem eredetileg is hangszeres műnek szánt tételek. Jelentős alkotást hagy hátra a drámai műfajokban: a madrgiálkomédiái, Buffa-jelenetei, rövid egyfelvonásosai kortársai (Vecchi, Striggio és Croce) sikeres stílusát felhasználva alakítanak egyéni, szellemes és zeneileg-drámailag értékes anyagot. A szórakoztató műfajok szövegét gyakran ő írta, ugyanis volt némi irodalmi gyakorlata: fiatalkorában »Camillo Scaliggerui della Fratta« und »Attahalippa del Perů« álnéven publikált verseket. Szövegkezelése, a hosszú deklamáló részek feldolgozásmódja pedig a későbbi recitativók előfutárai. Zeneszerzői tehetségének határai ellenére, nyitottsága, elméleti megala-pozottsága és kísérletezőkedvének köszönhetően a kora 17. századi olasz zene egyik meghatározó figurája.

A madrigálkomédiák

A szakszót általánosságban az olasz késő reneszánsz madrigálszerű szórakoztató zenék leírására használják. A terminus tág értelmében a madrigálkomédia világi művek sorozata, melyeket egy többé vagy kevésbé meghatározott cselekmény vagy történet tart össze. A zene pedig a szituációt vagy a cselekményt festi le. Az elnevezés Orazio Vecchi L’Amfiparnaso című művére vezethező vissza, melynek alcíme „comedia harmonica”. Az előszóban magára a darabra „comedia musicale”-ként hivatkozik a szerző.

A „madrigálkomédia” összetételt Einstein alkotta meg, aki után meglehetősen szabadon, válogatás és megkülönböztetés nélkül használták a terminust. Meg kell azonban különböztetni azokat a szórakoztató műfajokat, melyek a komédia műfajával szorosan együtthaladva alakultak ki, és azokat, melyek inkább csak tisztán ábrázoló funkciót töltenek be, többek közt mint Banchieri Barca di Venetia per Padova (1623).

A madrigálkomédiák általában humoros tartalma vezetett ahhoz, hogy a „comediát” egyenértékűnek tekintették a komikummal, mely figyelmen kívül hagyja a műfaj általános irodalmi definicióját, mely szerint létezik komoly (grave) és könnyed (piacevole) komédia. Vecchi L’Armfiparnaso című műve az első olyan próbálkozás, mely a zenét és komédiát egységes egészként kezeli. Bár az előadásokhoz készületek díszletek, miként Vecchi a prológusban megfogalmazza, nem nélkülözhetetlen a darab színpadi megrendezése:

e cselekmény színhelye a világ nagy színháza… Tudni kell ezért tehát, hogy a darab, melyről beszélek, a gondolatokon keresztül látható, melyekbe a halláson át jut el, nem pedig a szemen keresztül. Légy tehát csendben és nézés helyett hallgass!”

Banchieri La pazzia senile (1598), Il studio dilettevole (1600), Il metamorfosi musicale (1601) és Prudenza giovenile (1607; 1628-ban kis változtatásokkal Saviezza giovenile-ként kiadva) művei Vecchi gyakorlatát követték.A madrigálkomédiái gyakorta ugyanazt a cselekményvázat követték (giustiniana: egy bolondos öreg embert becsapnak a nők). Ezek azonban kevésbé voltak kidolgozva, mint a L’Amfiparnaso, éppen azért, mert az alakok nagy hasonlóságot mutattak a commedia dell’arte szereplőivel, így kevesebb magyarázara volt szükség a cselekmény megértéséhez.

A Barca di Venezia per Padova

Először 1605-ben adta ki Banchieri a madrigálkomédiát, amelyet már megelőzött számos más madrigálkomédiája. Maga a történet nem túlságosan mély: a hajó Velencéből Padova felé indul, és közben az utasok szórakoznak, esznek-isznak, énekelnek. A madrigálkomédia bemutatja az egy hajóban utazókat, a különböző személyiségeket, mindezt a kor szokásos szórakoztató módján, rengeteg évődéssel, számos tipikus karakter felvonultatásával. Ezen típusok, karakterek és a különböző dialektusokhoz tartozó alakok kifigurázása a commedia dell’arte hagyományain alapul. A hajó mint az utazás szimbóluma a keresztény kultúrkörben egyértelmű: az egyházat - mind a földit, mind pedig a szentek gyülekezetét - gyakran ábrázolják a hajóval. Komoly irodalmi előzményei vannak a hajó-szimbolum felhasználásának, az egyik a német reformáció előtti legsikeresebb könyv, Sebastian Brandt Das Narrenschiff-je, (Bolondok hajója), amelyben száznál több emberi hibát és ostobaságot ábrázol a szerző. A könyvet latinra fordítva egész Európa ismerte.

A darab rövid prózáai elbeszélő részek (argomento) és megzenésítésük váltakozásából áll. Nem igazi cselekmény semelyik sem, inkább szövegi vagy zenei lefestése az ábrázolnivalóknak. A második változat 1623-ban készül el:  basso continuó szólam kerül a tételekhez, valamint megváltoztatta Banchieri a madrigálokat, és az új tételeket is parodizálásra használta fel (á la maniere), a korszak négy elismert szerzőjét utánozta a négy madrigálban.

A madrigálok központi elhelyezésével komoly ellenpont alakul ki az egyszerűbb világi tételek, és a polifon szerkesztésű madrigálok közt, amit a szövegek irodalmi értékének különbözősége is kiemel. Újabb ellenpont a cantus firmus technika alkalmazása,  ugyanis ez a technikát a 17. század elején már inkább csak az egyházzenei műfajok esetén alkalmazták. A Barcában pedig éppen a halárusok énekének ábrázolásakor használja ezt Banchieri.

A mű egyszerű de kedves alakjaival, változatos hangzásvilágával és a zeneszerzési technikák komoly és átgondolt alkalmazásával adja a későreneszánsz szórakoztató zene egyik mintadarabját.

Mészáros Péter

Hallgatnivaló