Spanyol rekviem

Spanyol rekviem

Program

  • Juan Esquivel (1560-1613): In paradisum à 6
  • Cristóbal de Morales (1500-1553): Parce mihi, Domine à 4
  • Cristóbal de Morales (1500-1553): Circumdederunt me à 5
  • Juan Vásquez (1500-1560): Sana me, Domine à 4
  • Francisco Guerrero (1528-1599): Hei, mihi Domine à 6
  • Tomás Luis de Victoria (1548-1611):
    Officium defunctorum – Missa pro defunctis (1605) à 6

    1. Lectio - Taedet animam meam
    2. Introitus - Requiem aeternam
    3. Kyrie
    4. Graduale - Requiem aeternam
    5. Offertorium - Domine Jesu Christe
    6. Sanctus-Benedictus
    7. Agnus Dei
    8. Communio - Lux aeterna
    9. Motetta - Versa est in luctum
    10. Absolutio - Libera me Domine

Szövegkönyv

Letöltés

Kommentár

Az éves liturgiában a Mindenszentek (november 1-je) után következő napon, a magyar szóhasználatban „Halottak napján” kívül a temetési misében, valamint egyes személyek halálának évfordulóján is eukarisztikus ünnepléssel, azaz misével emlékeznek a hitben elhunytakra. E gyakorlat már a második században megjelent, azonban a legkorábbi zenei források is csak a tizedik századból valók.

A halotti mise – más misékhez hasonlóan – az introitus, azaz a bevezető ének kezdőszaváról kapta elnevezését („Requiem aeternam dona eis Domine.” – „Örök nyugodalmat adj neki Uram!”) A halotti mise zenei repertoárja azonban a 14. századra jelentős mértékben színesedett: nem kevesebb, mint tizenhat különböző introitus, tizennégy graduale, tizenkét tractus, húsz offertorium, harminchat communio és hét különböző alleluja maradt fenn a középkorból. A halotti mise szövegváltozatai pedig meghaladták a háromszázat… Nem véletlen tehát, hogy a tridenti zsinat (1545-63) elvetve a szövegváltozatokat, véglegesítette a halotti mise liturgiájának felépítését. A mai gyakorlat a következőképp alakul:

1. Introitus »Requiem aeternam dona eis Domine«; 2. Kyrie; 3. Graduale »Requiem aeternam dona eis Domine«; 4. Tractus »Absolve Domine«; 5. Sequentia »Dies irae«; 6. Offertorium »Domine Jesu Christe«; 7. Sanctus; 8. Agnus Dei; 9. Communio »Lux aeterna«.

Sok megzenésítés esetében, főként ünnepi alkalmakkor, bevették a zsolozsmából a többszólamú tételek közé a „Libera me Domine” kezdetű responzóriumot, amely a liturgia végén (ad absolutionem) hangzott el. A legkorábbi többszólamú feldolgozások a reneszánsz idejére esnek. A legelső – amely azonban nem maradt fenn eredeti kéziratban – minden valószínűség szerint a burgundi Guillaume Dufay-től (ca. 1400-1474) való. Az első, legalább részleteiben fennmaradt requiem Ockeghemtől (ca. 1420-1495) származik, aki viszont kapcsolatban állt Dufay-jal, ezért nem kizárt, hogy Dufay összeállítása hatással lehetett requiemjére.

A tizenhatodik század első húsz évében számos feldolgozás született, amelyek még – lévén a tridenti zsinat előtt születtek – sok tekintetben különböznek egymástól. Néhol csak apróbb szövegi eltéréseket tartalmaznak, máskor teljesen más kiindulási szöveget választanak, ezenkívül különbözhetnek még a megzenésített tételek számában is. A kompozíciók két nagy csoportba oszthatók: az egyik nagy csoport a római gyakorlat szerint dolgozza fel a szöveget, a másik csoportba tartozók nem követik ezt az előképet. A római gyakorlatot követő feldolgozások legtöbbször megfelelnek a ma is használatos liturgikus rendnek, azonban ki is maradhatnak tételek a megzenésített sorozatból. A „római” eredet egyik legbiztosabb jele a tractus és a graduale (Absolve, illetve Requiem aeternam) szövege, valamint a szekvencia (Dies irae) megléte. A nem-római változatokra szintén a tractus és a graduale szövege jellemző (Sicut cervus és Si ambulem), ezekből gyakran hiányzik a szekvencia, valamint az offertorium szövegében is számos eltérés mutatkozik. A római gyakorlatot nem követő requiemek szoros kapcsolatban lehetnek az angliai liturgikus gyakorlattal (Sarum rite), melyet kétségkívül bizonyít a Sarum szerinti halotti mise felépítése:

1. Introitus »Requiem aeternam«; 2. Kyrie; 3. Graduale »Si ambulem« (»Requiem aeternam«); 4. Tractus »Sicut cervus« (»De profundis«); 5. Offertorium »Domine Jesu Christe« (»O pie rex«); 6. Sanctus; 7. Agnus Dei; 8. Communio »Lux aeterna« (»Pro quorum memoria«). A zárójelben szereplő tételek csak a különleges alkalmakkor váltották fel az eredeti szövegeket.

A tridenti zsinat után főként az előírásoknak megfelelő szöveg kiválasztásra helyezték a hangsúlyt, sok esetben a dallam nem is változott. Így történt ez több spanyol egyházmegyében is, ahol a régi dallamokra új szövegeket énekelték, ahelyett, hogy teljes egészében elvetették volna az addigi gyakorlatot. Az Ibériai-félszigeten különösképp virágzott a többszólamú halotti mise kompozíciók gyakorlata. Az első megmaradt teljes ciklus az 1520-as évekből Pedro Escobartól való. Juan Vásquez nem csak a szokásos módon feldolgozott ordináriumot és propriumot valamint a vesperást, hanem a laudes és a matutinum énekelt részeit is megzenésítette az 1556-ban közreadott Agenda Defunctorum-ban. Ebből a sorozatból való a Sana me Domine kezdetű motetta. Portugáliában és Spanyolországban tartotta magát a legtovább a stile antico stílusában megzenésített requiemek gyakorlata. Főként Palestrinát mintául tekintve ezen műveket  konzervatív és egyben letisztult zeneszerzési eszközök: visszafogott disszonanciakezelés, polifon szerkesztésmód és a kontrapunkt szabályainak megfelelő jól követhető szólamvezetés jellemeztek. Jó példa erre Victoria a lemezen szereplő 1605-ben közreadott requiemje, amely a 17. század elején még mindig a gregorián cantus firmusra épül.

Juan Esquivelről még nem készült monográfia. 1565 körül születhetett, 1613-ban hal meg. 1608-ban a salamancai katedrális karmestere, amely város egyetemén szerezhette zenei műveltségét. Később ugyanezt az állást töltötte be szülővárosában, Ciudad-Rodrigoban. Papi pályára lép. Műveiből nagyon kevés maradt fenn, azonban elismertsége és ismertsége azonos lehetett, mint a fontosabb kortársaké.

A 16. század elején született Cristóbal de Morales volt az első spanyol zeneszerző, aki világszerte hírnévnek örvendhetett. Sevillai születésű, több katedrálisnak is karmestere. Énekelt a pápai kórusban is. Elsősége spanyol földön megkérdőjelezhetetlen volt: Guerrero első nyomtatott misegyűjteményének kezdő darabja egy Morales-paródiamise a Sancta et immaculata motettájára. Zenéje annyira elismert volt még Mexikóban is, hogy az V. Károlyért szóló istentisztelet csúcspontjául az ő egyik motettáját választották ki (ez a lemezre felvett két Morales-motetta közül a Circumdederunt me kezdetű). Stílusa és a stílusául szolgáló zenei alapanyag egyértelműen a flamand iskola ismeretét és hatását mutatja.

Juan Vásquez 1500 körül született Badajozban, és 1560 körül halt meg Sevillaban. 1545-ig több helyütt énekesként feljegyzik, ekkor öt évig mint maestro de capilla tevékenykedik Bajadozban. Egyetlen kimondottan egyházi műve a négy szólamra írt, nagyszabású Agenda defunctorum, mely tartalmazza a halotti imaórák főbb énekelt részeit, valamint a requiemet is.

Szintén Sevillában, 1528-ban született Francisco Guerrero, és a század végén, 1599-ben ott is hal meg. Először ő is énekesfiúként és kontratenoristaként tevékenykedik, majd Morales tanítványa lesz. 1555 körül jelenteti meg első műveit, Sevillában és Málagaban is mint kórusvezetőt alkalmazzák.

Tomás Luis de Victoria Ávilában született a tizenhatodik század ötvenes éveinek környékén. 1565-től Rómában tanul, majd Palestrina utódaként zenetanár, később karmester a Collegium Germanicumban. Pappá szentelik, és 1585-ben visszatér Spanyolországba, ahol Mária császárné, azaz II. Fülöp testvérének szolgálatában áll, egészen annak 1603-ban bekövetkezett haláláig. Ezután a császárnő lányának, Margaritának szolgálatában dolgozik élete végéig (1611).

Kizárólag egyházi kompozíciókat ír: a nagyheti officium megzenésítése mellett még húsz misét (köztük számos paródia-mise), több Magnificat-kompozíciót, negyvennégy motettát és több, a zsolozsma alatt elhangzó tételt komponál. Stílusát a huszadik század Palestrina és Lassus szintjén értékelte, kiemelve érzékenységét és drámaiságát. Ezzel szemben a kortársak és a Victoriát követő nemzedék nem osztotta minden tekintetben ezt a nézetet. A kor egyik legtájékozottabb „zenekritikusa” a portugál IV. Joăo (1605-1656) szerint Victoria például „természeténél fogva szerencsés adottságokkal rendelkező szerző, aki alig volt képes a fájdalmasat, az érzéketlent és a szenvedélyest zenei eszközökkel ábrázolni.” (Defensa de la musica moderna, Lissabon 1649, 25).

Az 1605-ben közreadott Officium Defunctorum, mely annak a Mária császárnőnek a halálára készült, akinek szolgálatában Victoria hosszú időn állt, úgy tűnik, nem támasztja alá ezt a kritikát. A hatszólamú felrakás lehetőségeit messzemenőleg kihasználva, azonban a gregorián dallamra épülő, több helyütt „régies” szerkesztésmód keretein belül maradva írt Victoria érzékeny, mély és az ünnepélyesség kivánalmainak is megfelelő requiemet.

Mészáros Péter

Hallgatnivaló